A gyermek az anyanyelvén tanulja meg magát kifejezni, érzéseit kimondani, elméjét élesíteni. Ez a nyelv segíti őt abban, hogy a környezetével kapcsolatot teremthessen, megértse a világ dolgait, gondolkodjon jövőjéről és azt meg is valósíthassa.
Manapság tudjuk, hogy gyermekeink optimális szókincse az iskola küszöbén sok esetben kifogásolni valót hagy maga után. Nem épp a beszélgetős világot éljük, információink zömét vizuálisan, majd auditív fogadjuk be. Látunk és hallunk, mindezt hangos beszéd nélkül, így az ismeretanyag rendszerezése már eleve hiányos. Mindnyájunknak van egy aktív szókincse, amely azokat a szavakat használja, amely a köznapi nyelvünket adja. Van egy passzív szókincsünk is, ahova azok a szavak tartoznak, amelyek tartalmát, fogalmát ismerjük, de a mindennapi beszédünkben ritkán, avagy egyáltalán nem használjuk. Gyermekeinknél kialakult az ún. audiovizuális nyelv, ahol a passzív szókincs túlzott mértékben előzi meg az aktívat, így a gyermek szóhasználata egyre gyérebbé válik. A szókincs mennyisége beszűkül, a szóhasználat egyoldalúvá válik, gondolatait tőmondatokban fejezi ki. Ez egy általános felismerés a mai nyelvhasználattal kapcsolatban.
Gyermekeink szókészlete függ a külső környezeti tényezőktől is, vagyis attól, milyen nyelvi hatások érik. Míg az alap szókészlet a gyermeknél nincs rögzítve, nem helyes más idegen nyelvi oktatásban részesíteni. Sokszor halljuk, hogy bilingvális, kétnyelvű közegben élünk. Pontosítanunk kell a bilingvizmus jelentését, amelyet csak abban az esetben tartunk kétnyelvű nevelési közegnek, ha a gyermek fejlődését egyszerre két különböző nyelvi hatás éri, vagyis az anya és az apa is különböző nyelven szólnak a gyermekhez. Az a nyelvi közeg, ahol mindkét szülő azonos nyelvet bír és használ, egy nyelvi hatású.
Az egészséges nyelvi fejlődésről akkor beszélünk, ha a gyermek korának megfelelő beszédészlelés és –értés mellett megfelelő aktív és passzív szókincsre tesz szert. A fonematikus hallás, amely megkülönbözteti a rövid és hosszú hangzókat, a zöngés-zöngétlen hangzásokat stb., akkor tud legjobban differenciálódni, ha mindez az anyanyelven történik. Ha ez a folyamat nem, vagy csak részlegesen jön létre, sok esetben később tanulási zavarokat, mint írás-, olvasászavar stb. okozhat Ha ezt az optimális nyelvi fejlődést más nyelvi hatás éri, ahol a gyermek csak sejti, hogy mi történik, ill. nem is érti, ez személyiségfejlődésére is komoly kihatással van. Elbizonytalanítja, félszeggé teszi, időszakos némaságba menekülhet, izolálja magát stb.
Milyen a normális beszédfejlődés képlete? Tizenkét hónaposan a gyermekek fele használ értelmes szavakat, huszonegy hónaposan már 97 százalékuk. Két éves kor körül rohamosan megnő a beszéd értése, ezért a gyermekek inkább figyelőkké válnak, így a beszéd használata időszakosan lemarad. Huszonhárom hónaposan a gyermekek fele már egyszerű mondatokat állít össze, három éves korra már a 97 százalékuk fejezi ki magát mondatokban. Három éves kor körül már az átlag szótár ezer szóból áll. Négyéves korra már a gyermekek beszédkészsége a felnőttétől csupán a beszédstílusban különbözik. Látjuk, hogy az optimális beszédháttérben felnőtt gyermeknek milyen sok a dolga ebben az időszakban…
A gyermek édesanyjától tanulja a beszédet, először csak érteni kezdi a beszédet, majd használja is azt, és ezen az úton az édesanyja vezeti, beszélve hozzá, biztatgatva, irányítva. A gyermek számára a szülői modell irányadó, a nevelés egész folyamatában az utánzás, a példa követése a legmeghatározóbb.
Az anyanyelv érzelmi nyelv, amely biztonságot nyújt az embernek. A biztonság életszükséglet. Fontos, hogy a gyermek iskolai adaptációját a tanító néni biztató, bátorító szavai kísérjék úgy, ahogy ezt eddig az édesanyjától hallotta.
Az idegen nyelvet közlésre használjuk, amely azt szolgálja, hogy megértessük magunkat. Lassítja a reakcióidőt, hiszen lefordítjuk, megértjük, visszafordítjuk a mondandónkat, és ez a transzformáció időt igényel. A mai felgyorsult világban bizony gyakran a gyorsaság számít… Pontatlanságokkal bír, hiszen nem azt közöljük sok esetben, amit gondolunk. Továbbá félreértések, meg nem értések bonyolíthatják a folyamatot. Azt a gyermeket, aki már spontán verbalizál anyanyelvén, rögtönöz, szójátékok kísérik nyelvhasználatát, az erőszakos nyelvváltás megrekesztheti beszédfejlődésében, s gondolkodásában egyaránt. Az a gyermek, aki a stressz-hatásokat szomatizálja, annál tikek, fej- és hasfájás jelentkezhet, alvászavar és más tünetek léphetnek fel. Arról van szó, hogy a gyermek gondolkodása egy nyelvre van beállítva, ezért fejlődését időszakosan visszaveti az idegen nyelv. A magyar ajkú gyermek számára a szlovák nyelv idegen nyelvet jelent, hiszen a családban, szűkebb környezetében, óvodában ő egy nyelvűként szocializálódott.
A nyelvhasználat kultúrafüggő. A hagyományok, a szokások, a játékok mind-mind nyelvfejlesztő háttér. Ha a gyermek iskolába megy, akkor baráti, kulturális kötődéseket is kap. Ez a háttér akkor tud legoptimálisabban kiterjeszkedni, ha a család, az iskola és az adott nyelvi közeg között szerves együttműködés jön létre. Felejthetetlen események sorozata történik, amikor az iskolai ünnepségekre kerül sor, pl. anyák napja, karácsonyi műsor stb. Egy-egy sikerélmény, amit a kisdiák elér a szavalóversenyen, a tánccsoportban, az iskolai énekkarban vagy a matematikai olimpiászon, egész életre beíródnak emlékeibe.
A gyermek életében a barátok szerepe mindig fontos csoport, hiszen a gyermek itt tanulja meg az önállóságot, itt olyan posztot szerez magának, amelyet ő vívott ki stb. Ha a barátok sincsenek vele, s nem érti, mi zajlik körülötte, akkor a perifériára szorul, elbizonytalanodik, önértékelési zavarokkal küszködhet.
Nagyon fontos mozzanat, hogy a gyermek mikor kezdi el az iskolalátogatást. Az iskolatörvény egyértelműen meghatározza az életkort, azonban tudjuk, hogy ez nem mindig azonos a mentális korral. Ezért nagyon fontos, hogy a gyermek iskolaéretten, -alkalmasan kezdje meg a tanulását. A fejlődés szempontjából gyakran tapasztaljuk, hogy a fejlődés nem mindig optimális. Az optimális fejlődés szépen ívelően halad előre. Ami gyakoribb, az a diszproporcionális fejlődés, amely kilengéseket mutat. Az ingeráradat gyermekeink kognitív készségeit fejleszti, azonban érzelmileg, szociálisan a készségek elmaradnak, sok esetben érvényre sem jutnak. Ha az emocionális intelligencia készségtárára gondolunk, akkor láthatjuk, hogy nagyon sok gyermek kezdi meg az iskoláit érzelmileg felkészületlenül, labilis lelki habitussal, tele szorongással, félelmekkel, önállótlanul, vagyis éretlenül (komoly szakmai vitát érdemelne, hogy ez most a megváltozott lelki habitus miatt, avagy a korszerűségét vesztett oktatási módszer miatt?!). A gyermekneurózis táptalaja már gyakran itt tapasztalható. Ezek a gyermekek a mai iskolai munkára nincsenek felkészülve. Az iskolának már nincs ideje „szeretgetni” tanulóját, csupán teljesítményt vár el tőle, vagyis munkát. A munkatevékenység alapvető készségeinek alakulását (vagy hiányát) már itt, ebben az időszakban prognosztálni tudjuk.
Szintén az otthoni családi normarendszerek nagyon különbözőek, sok esetben eltérőek a társadalmi normarendszertől, az iskolai normáktól, de lehet, a szomszédok, barátok normáitól is. Ilyen esetben előfordulhat, hogy a gyermek mást tapasztal, hall otthon, mást az iskolában és mással konfrontálódik a kortárscsoportban. Gyermekeink számára ez sok esetben az elbizonytalanodást vagy a másik végletet, az öntörvénykedést jelenti. Ugyanis a nevelésben szükségesek a szabályok, amelyek egy keretet biztosítanak és biztonságot nyújtanak neveltjeinek. Ha ez még ráadásul különböző kulturális háttérben zajlik le, akkor az említett különbségek még markánsabban jelenítődnek meg.
Az anyanyelvi iskola szerepe, hogy a gyermek anyanyelvén a gyermek tudását maximálisan gyarapítsa, személyiségét fejlessze, kultúráját közvetítse, s mindezt a családdal egyetemben tegye a gyermek javára. Az anyanyelv tökéletes elsajátítása után a gyermek felkészült az idegen nyelvek módszeres elsajátítására, hiszen az anyanyelv ezt megalapozta.
Az Európai Unió legalább 3 nyelv ismeretét várja el polgárától. Mivel az anyanyelvi iskola felkészült arra, mind az általános és középiskolában, hogy az anyanyelvi ismeretek mellett a szlovák nyelvtudásra is nagy hangsúlyt fektet, majd később a világnyelv oktatására is sor kerül, gyermekeinket optimális nyelvi kompetenciával ruházza fel. A továbbtanulás lehetősége a felsőoktatási intézményekben adott volt eddig is, azonban a magyar nyelvű egyetemi képzés lehetővé tette a továbbtanulást még nagyobb számú érdeklődő számára. Mindez gyermekeink munkaerő-piaci esélyeit is komolyan megemelte, javítja.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése